Tudja meg a legfontosabbakat a veseátültetés történeti hátteréről

578
HOZZÁSZÓLÁS:

Az első kísérleti veseátültetést 1902-ben kutyán végezték. Néhány évvel később emberen is próbálkoztak átültetéssel: az átültetett állatvese azonban nem működött.

1934-től kezdve néhány esetben emberi hullavesét ültettek át emberbe – eredménytelenül.

Nagy jelentőségű volt az 1954-es év. Amerikában, Bostonban egy végstádiumban levő vesebajos betegnek egypetéjű ikertestvérének veséjét ültették át. Az átültetett vese megmaradt, a beteg pedig meggyógyult. A bostoni kutatócsoport végzi ma is a legsikeresebb veseátültetéseket, de az évek során számos más veseátültető központ is kialakult, elsősorban Amerikában, világ számos pontján, így Európában is.

A VESE “ÁTADÁSA”

Az adó eleinte élő vérrokon, szülő, testvér, majd élő, de nem rokon volt.

Az eredmények kezdetben nem voltak biztatóak, ami azt jelentette, hogy az adó elvesztette egyik veséjét anélkül, hogy ezzel a kapón segített volna.

Mára tudományosan is alátámasztható, hogy egy vesével éppúgy lehet élni, mint kettővel. A megmaradt vese megnő, és csaknem ugyanolyan mennyiségű és minőségű munkát végez, mint eredetileg a kettő. Lehet nehéz testi munkát végezni, a szülésnek sincs akadálya, ha azonban ez az egy vese megbetegszik (kő, sérülés stb.), úgy a beteg életveszélyes állapotba kerülhet. – Ez az eset ritka, mégis számolni kell vele.

Ehhez hasonló gondolatok vezették a kutatást abba az irányba, hogy élő vese helyett “hullavesét” (egy halott egyén veséjét) ültessenek át. Nem minden hullavese alkalmas egy bizonyos egyén számára. Ez azt jelenti, hogy a dializáló állomáson egyszerre több beteg vár veseátültetésre, és amikor adódik megfelelő hullavese, azt az az egyén kapja, akinek ez a vese, számos laboratóriumi vizsgálat alapján, a legjobban megfelel, tehát akinél legkisebb a sikertelenség, azaz a vese ,,kilökődésének” a valószínűsége.

loading...
578
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]